#Schiffer András

Benézték Róna Péter bejelölését a türelmetlen LMP-sek
 

Benézték Róna Péter bejelölését a türelmetlen LMP-sek

Egyre nagyobb a nyomás az LMP vezetőségén, hogy gondolja újra a legkisebb ellenzéki párt politikáját és vegye át a belső vitái miatt bénult, fokozatosan zsugorodó MSZP helyét a "váltópárti" pozícióban. A stratégián és a 2014-es választási programon már külön bizottság dolgozik, ám a tagság egyre feszültebb és türelmetlenebb, ami időnként indulatos belső vitákhoz, máskor politikai bakikhoz vezet.

M. László Ferenc M. László Ferenc

 

"Budai Gyula súlyosan mellébeszél"

Az LMP szerint Budai Gyula "súlyosan mellébeszél", amikor azzal utasítja vissza a párt hozzá intézett kérését, hogy nem illetékes a települési önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatára - mondta az MTI-nek Schiffer András. A frakcióvezető kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az utóbbi 14 hónapban milyen összegeket juttattak ezeknek a településeknek forrásigényeire.

MTI MTI


LMP:
 

LMP: "eggyel kevesebb lesz a korrupciós kiskapu"

Az LMP szerint a közbeszerzési viták rendezése pártatlanabbá és elfogulatlanabbá válik módosító javaslatuk hatására, amelynek átvételével a kormánypártok hétfőn elálltak attól a szándékuktól, hogy a Közbeszerzések Tanácsa helyébe lépő új Közbeszerzési Hatóságot a kormány alá rendeljék.

MTI MTI

Schiffer szerint a Fidesz teljesen megszállta a közmédiát
 

Schiffer szerint a Fidesz teljesen megszállta a közmédiát

Elsősorban az alkotmányozás tartalmi kérdéseiről, a fékek és ellensúlyok rendszeréről, az alkotmányozási eljárásról, valamint a Költségvetési Tanácsról és a médiaszabályozásról kérdezték az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) jelentéstevői Schiffer Andrást, csütörtöki egyórás megbeszélésükön - mondta el az LMP frakcióvezetője pénteken.

MTI MTI

Schiffer: se Bajnait, se civil jelöltet nem támogatunk
 

Schiffer: se Bajnait, se civil jelöltet nem támogatunk

"Nem tudjuk elfogadni Bajnai Gordont. Az a gazdaságpolitika, amit az LMP hirdet, szöges ellentétben áll azzal az álbaloldali politikával, amit 2009-2010-ben az akkori MSZP-kormány folytatott" – jelentette ki Schiffer András, a párt frakcióvezetője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

hirado.hu hirado.hu

Az LMP elkérte a magyar-kínai megállapodásokat
 

Az LMP elkérte a magyar-kínai megállapodásokat

Schiffer András szerint az embereknek jogukban áll tudni, hogy a magyar-kínai kormányközi tárgyalások keretében aláírt tizenkét kétoldalú megállapodás mit tartalmaz, ezért nyílt levélben arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy bocsássa azokat rendelkezésére.

MTI MTI



Nemzeti cinizmus, vuduzás, önfejűség: az ellenzék válasza Orbánra
 

Nemzeti cinizmus, vuduzás, önfejűség: az ellenzék válasza Orbánra

Tettek helyett szavak, neoliberális igazságtalanság, növekvő munkanélküliség, megszorítások - mindhárom ellenzéki párt kritikusan ragált Orbán Viktor keddi beszédére, melyben a kormány egy évét értékelte. Schiffer András szerint nemzeti cinizmus és vudu gazdaságpolitika folyik, az MSZP szerint az önfejűség levét isszuk, a jobbikos Volner János a gazdagok kormányáról beszélt.

MTI MTI

Az ÁSZ túlellenőrzésétől tart az LMP
 

Az ÁSZ túlellenőrzésétől tart az LMP

Az LMP szerint az Állami Számvevőszékről (ÁSZ) szóló, a parlamentben kedden tárgyalt javaslat több ponton is elmozdulást jelent a hatályos törvényhez képest, de az LMP 26 módosító javaslatot nyújt be ahhoz - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

MTI MTI




A Fidesz rács mögé zárná Gyurcsányékat, de jogállami módon aligha teheti
 

A Fidesz rács mögé zárná Gyurcsányékat, de jogállami módon aligha teheti

Nem tartja valószínűnek az országgyűlés alkotmányügyi bizottságának egyik fideszes tagja, hogy a testület tagjai közül bárki is a büntetőtörvény visszamenőleges módosításával akarná „megfogni” az államadósság megugrásáért felelősnek tartott Gyurcsány Ferencet. Igaz, "számtalan más megoldásra látna lehetőséget". Ahogy a bizottság jobbikos tagja is.

hvg.hu hvg.hu



Schiffer:
 

Schiffer: "nincs elvi egyetértés a pártok között"

Technikai koalíciót kötne a jelenlegi ellenzéki pártokkal az LMP, hogy megváltoztassák a kétharmados törvényeket. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nincs elvi egyetértés a pártok között, kizárólaga Fidesz narancsuralmi törekvéseinek visszametszése a cél.

InfoRádió InfoRádió

Kontrát: Magyarország szabad ország, elvárjuk azonban...
 

Kontrát: Magyarország szabad ország, elvárjuk azonban...

Az LMP-s Schiffer András interpellációjában arra kérdezett rá, hogy a kínai miniszterelnök látogatása idején, június 24-én milyen indokból inzultáltak több Tibetért tüntető aktivistát. Az ellenzéki párt frakcióvezetője tudni szerette volna, hogy érkezett-e kormányzati utasítás a tüntetések megakadályozására, vagyis hajlandó-e Magyarország arra, hogy egy másik ország nyomására engedjen saját emberjogi normáiból. "Brüsszel nem Moszkva, és Peking?" - tette fel a kérdést.

MTI MTI

Liberális, szocialista és konzervatív az LMP, és Gyurcsányt nem akarja
 

Liberális, szocialista és konzervatív az LMP, és Gyurcsányt nem akarja

Schiffer András kizártnak nevezte, hogy az LMP valaha is együttműködjön Gyurcsány Ferenccel. Az LMP frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában nem tagadta, hogy pártja anyagi nehézségekkel küzd, de ennek ellenére is elkezdték a szervezeti építkezést, amelynek végcélja, hogy kormányképes erővé váljanak 2014-re. Beszélt Schiffer arról is, hogy miért ötvözi a liberalizmust, a közösségelvű konzervativizmust és a szocialista nézeteket az LMP.

MTI MTI